fbpx

Sikerült elcsípnem Mosolykát, aki szerencsére „Majd helyett MOST” számol be arról, hogy hogyan valósította meg a gasztro bizniszét! Azt eddig is tudtuk, hogy nagyon kreatív, és tele van ötletekkel,- amelyek közül sokat meg is valósít,- de most fény derül a részletekre is!

Eddig leginkább az önfejlesztéssel, boldogság kutatással, motiváló könyvek írásával és az önéletrajzi ihletésű film gyártásával foglalkoztál. Ezek mellett egy picit talán kakukktojás a gasztro vonal, elmeséled honnan jött az ötlet, hogy nyiss egy gasztro webshopot?

Amikor Sankó lejjebb tette a konyhában a dolgokat, számomra elérhetővé, akkor egyszerűen kinyílt a konyha világa! Elkezdtem kísérletezni, feltöltött a főzés. Az egészséges ételek készítése volt a mérvadó, amellett, hogy szerettem volna olyan fogásokat készíteni, melyek nem csak egészségesek, hanem finomak is! Az is fontos tényező, hogy jól nézzen ki, így a tálalás egy külön élvezet! Végülis hobbivá vált. Közben akadt bőven olyan, ami ehetetlen volt, a kukában landolt, de nem adtam fel! Sokat kísérleteztem. Ez az egész folyamat boldoggá tett! Szóval összeségében nem volt ez annyira tudatos. Az volt a csúcspont, ahogy Sankó falja, annyira jóízűen eszi az általam készített finomságokat. (Elmondása szerint nagyon jól főzök.) Egyik alkalommal megkérdezte, hogy miért nem osztom ezt meg másokkal is, főleg, ha ennyire szeretem készíteni? Röviden így indult.

Én sokszor találkozom olyan Süti Bizniszes ügyfelekkel, akiknél ott akad el a projekt, hogy nem értenek az online folyamatokhoz, mint pl. a honlap szerkezete, működése és ezáltal nem látják át ezeket a folyamatokat. Te ezzel hogy állsz?

Szerettem volna mindent kiszervezni ami a webshoppal kapcsolatos technikai dolgokat lefedi, de hamar rájöttem, hogy jobb lesz, ha megtanulom. Egyszerűen nem szerettem bele abba, amit a szaki csinált. Hiányzott belőle valamilyen plusz, nem olyan volt amilyennek elképzeltem. Csomó pénzt beletettünk és mégsem voltam elégedett, úgyhogy megcsináltam végül én. Most pont olyan, mint amilyennek elképzeltem, szerelmes vagyok belé!

Úgy emlékszem, hogy a gasztro shop előtt volt egy pólós-webshopos ötleted is, azzal mi lett?

Nem tudtam vele azonosulni egy ponton túl, így elengedtem egyenlőre,- soha ne mondd, hogy soha,- úgy szoktam mondani az ilyen el nem készült dolgokra, hogy felfüggesztés alatt van. Egyszer lehet, hogy lesz belőle valami!
Szerencsére helyette hamar jött a gasztro webshop, a Mosolyka Flow, amiben szívem-lelkem benne van. Egészen attól a pillanattól kezdve, hogy a fejemben megszületett egy szósz, pl. a népszerű Paradicsók gondolata, egészen odáig, amíg valaki visszajelez, hogy mennyire ízlett!

Nem mondhatjuk, hogy szokványos a termékpaletta, egészséges, vegán, környezetbarát, finom is. Van még valami, amit kiemelnél?

Van egy különleges garancia a finomságokra, a 100% Nyami garancia. Ez nálam azért bír kivételes jelentőséggel, mert engem az tesz boldoggá, ha az embereknek tényleg nagyon ízlik amit tőlem vásárolnak. Ez nálunk nem egy marketingfogás.
Egyszer valaki felhívott, hogy a csomagjában 1 db termék neki nem ízlett, és megkért, hogy meséljem el, mi a teendő. Őszintén nagyon örültem neki, hogy valaki él a garanciával, hiszen pont ezért van. Ha nem ízlik, kicseréljük, megtaláljuk a megoldást, hogy elégedett legyen a vásárló. Ebben az esetben is ez történt, és ennek köszönhetően egyel több visszatérő vásárlónk lett.
Egyébként az emberek nem rosszindulatúak és nem élnek a garanciával csak azért, hogy megkárosítsanak, úgyhogy az eddigiek során abszolút jó döntésnek bizonyult a garanciavállalás. Amúgy szerintem a felelősségteljes és korrekt vállalkozás alapja a garancia.
Ezen kívül van egy csoportom is, ahol a lelkierő befőttemből jut a tagoknak. Itt a meditációtól kezdve, egy egészségesen, finoman elkészíthető ételig, mindenféle pozitív gondolat megtalálható. Egy lekváros üveg, amiből nem lekvárt kanalazunk ki, hanem lelkierő-esszenciát, amivel boldogabbá tehetjük az életünket.

Te már sok mindent elértél, azt hiszem ez jelenti a sikert, de számodra, mit jelent ma a siker?

Ha úgy fekszem le, hogy bennem van az az érzés, hogy ma is megérte élnem, hogy ma is  mindent megtettem, amit kellett, annak érdekében, hogy aki tőlem vásárolt boldog legyen. Ettől én is boldog vagyok, és másnap folytatom a munkát, fejlesztek, besegítek Sankó vállalkozásába, cserébe ő is önkéntes az enyémben. Bár igazán itt már nincs enyém, tied, közös. Nem unatkozunk! Ez visz előre nap mint nap, ezért érdemes élni!

Én magamat szorgalmasnak tartom, én is állandóan agyalok, fejlesztek, dolgozom valamin, de vannak olyan napok, amikor egyszerűen lemerülök és bizony nem mindig könnyű tovább lendülni. Neked honnan van ennyi mindenre energiád? Mi a titkod?

Előfordul, hogy kimerülök, pláne, hogy nekem éjjel is rengeteg gondolatom, ötletem van, hogy hogyan lehetne jobb. Olyan is előfordul, hogy éjszaka jut eszembe, hogy valakit fel kellett volna hívnom, és akkor emiatt nem alszom olyan jól. A titok talán az, hogy ha fáradt vagyok, akkor pihenek. Azután ugyanott folytatom, ahol abbahagytam!

Hány fős a cég?

2 fő ill. mondhatjuk, hogy 3, de összességében mi csináljuk Sankóval a nagyrészt még, én csinálok szinte mindent. Sankó néha önkénteskedik.

A könyvelést, számlázást, adminisztrációt nagyon nem szeretem, jó lenne, ha ezt az izgalmasnak nem mondható tevékenységet át tudnám adni másnak! Erre van is kilátás, mert bevonzottuk egymást egy fantasztikus Lélekkel, csapattárssal.

Hol tart most a webshop?

Kb. 1 éve indult ez a folyamat, és mostanra 400 kiszállított csomagon vagyunk túl. Szuper érzés volt, amikor láttuk, hogy most már nem elég egy személyautóba bepakolni a termékeket, hanem már teherautó kell!

Mi a Mosolyka Flow-val a célod, mármint a Te munkádra nézve, hol látod 5 év múlva?

Nagyjából amit az előbb említettem, szeretném magamat jobban kivonni a kötelező dolgokból. Annak örülnék, ha mondjuk felhív valaki, akkor enyém lenne a feladat, hogy elbeszélgessünk, elmesélje, mihez használta a finomságokat, mit sütött, mit készített, hogy ízlett… Tudni, hogy beindítottunk egy szuper dolgok, ami heti néhány órás munkával részünkről már működik, és többeknek ad ízélményeket, élvezetes munkalehetőséget. 

Emellett persze tovább fejleszthetném az ízeket, termékeket! Ez így pont jó lenne!

Reméljük hasznos volt számotokra Mosolyka biznisz tapasztalata! Lessétek meg a Mosolyka Flow – Vegan food & drink webshopot és kóstoljátok meg Ti is valamelyik finomságot!